Sárközi Zoltán: Változások
Lovaink homlokán a Holdmost is úgy világit,
mint a Nagy útra keleskor.
A csillagok állása
sem változott semmit.
Mi változtunk!
Ahogy hazaérkeztünk,
megtanultuk dédelgetni
a simogatást,
a vetett ágy tiszteletét,
a betűk értelmét,
és magunkra ölteni,
amit ránk szabott
az előítéletektől terhes
jelenkor.
Horváth Rajmond: Otthonom
Házunk tetjénMit megtépett a szél,
Rajta ül némán
A béna sötétség.
Szidják mérgesen
A fényes csillagok,
Eltakarja tőlük
A tündöklő napot.
Sötét van éjjel,
Sötét van nappal,
Úgy mint a mesébe
Átok ül rajtam.
Kondákor Gyöngyi: Falusi öregek
Ott ülnek ők minden ház előtt ,kettecskén, csöndben, őszi delelőtt .
Szemükbe költözik a falu nyugalma,
két kezük ráncos, aprócska alma.
Őrzik a csöndet. Éveik számát
némán bezárják dolgos kezükbe,
és ha mesélnek a fiatalságról
felröpítik, mint fiát a fecske
s ölükbe hullik a szó gránit tömbje.
Bari Károly: Szívpiros vers
Az én szívem piros labda,
jön az öröm, égig dobja:
felhő-halacskás nagy tóig,
hóval lepett kék hálóig.
Az én szívem piros madár,
a szerelem ágára száll:
szirom-körmű ágacskára,
onnan ragyog a világra.
Az én szívem piros puli,
piros vérem terelgeti
piros vérem szép gulyáját,
réz-nap fújja rézdudáját.
Az én szívem piros alkony,
piros fátylat sző a fákon,
piros fátylát szövi, varrja,
elmúlásom eltakarja.